PART TWO

Elena Walwin

Előre is elnézést kérek a rövidebb részért,

de mára ígértem és ma az időm ennyit engedett.
Attól függetlenül remélem tetszeni fog.

Jó olvasást,és sok élményt az olvasás alatt !xx

Folyamatosan csak azokat a jelentéktelen kis számokat néztem, amik most valamiért még is értelmet nyertek.  Miután elkérte a telefonszámom és megadta az övét csak ezeket a kis számokat tudom nézni a kijelzőn. Egyszerűen képtelen vagyok megszakítani ezt a tevékenységet, habár szerintem már kívülről tudom a telefonszámot. Jelentéktelen kis ívelt vonalak, amiket a telefon betűtípusa tett ilyenné, mégis annyira sokat takarhat. Ez a fiú számomra a megtestesült titok, és vonzalom. Egyszerre érzem azt, hogy a helyes és ártatlan külső mást rejt és azt, hogy bármi áron, de meg kell ismernem. Maga a megjelenése nagy rejtély, mozdulataival és szavaival együtt. Elgondolkodtató mennyi mindent rejt egy szava vagy egy felém megtett gesztusa, mégis felébreszti bennem a gondolatot, hogy mi van, ha hülyeséget csinálok vagy bolondot saját magamból. Ezek a gondolatok alapjában megvannak minden emberben. Persze vannak, akiknek sikerül legyőzni ezt az alap félelmet minden iránt, de van, akinél megmarad.
Megráztam a fejem,hogy egy kicsit elhessegessem a fejemből ezt a fiút és letettem magam mellé a telefonom ami még mindig élének bocsájtotta ki magából a fényeket,egész addig míg pár másodperc után a billentyűzet le nem zárta önmagát. Vonakodva vettem elő cigis dobozomból egy rövid szálat amit miután megállapítottam, hogy senki nem lát meg is gyújtottam. A nikotin egyszerre töltötte fel és lohasztotta le a testem. Feltöltött,úgy éreztem minden egyes szállal újjá születek. Ám ezúttal a nikotin erős füstje sem volt képes elüldözni gondolataimból Harryt. Olyan benyomást tett rám amit nem is gondoltam volna,hogy lehetséges alig egy óra alatt. Neki mégis sikerült,és sikere biztos vagyok benne,hogy lelkesítette Őt. Telefonom türelmetlen, - egyenletes rezgésbe kezdett ami kicsi ugrásra késztetett. A kijelzőre pillantottam amolyan rutinszerű volt. Szememmel végig futottam a számokat, próbáltam elrendezni a gondolataim. Biztos voltam benne,hogy ismeretlen illető hiszen az ismerősöket nevükkel mellékelten tárolom a telefonomban. Ahogy egyre többször futtattam át szemem a számokon egyre világosabb lett ki is az aki ilyen kitartóan csörget. Jobbnak láttam nem megadni neki az örömöt miszerint vártam a hívását,vagy,hogy mikor megláttam ,hogy Ő azonnal felvettem így hagytam még pár másodpercig,hogy a rezegés kitartson majd mint aki nem tudja ki hívja felvettem a telefont.
- Igen? – kérdeztem,szokásos hangot kiadva. Legalábbis ezt reméltem,de tudtam,hogy hangom ha csak minimálisan is de remeg.
- Szia Elena. Harry vagyok – rekedt,mély hangja búgott a telefon hangszóróján keresztül utat engedve rajtam a libabőrnek.
- Szia – ugyan elsőre is tudtam ki hív,de most ,hogy meg hallottam  a nevét a saját szájából a hangom egy pillanat alatt vált szégyenlősebbé. Kuncogása kérdéseket vetett fel bennem,amikre ugyan nem kérdeztem rá,de fúrta az oldalamat.
- Mit csinálsz holnap? – kérdezte. Gondolkodni kezdtem,de nem azon mit csinálok holnap. Tudtam,hogy a holnapi napom teljesen szabad,hanem azon,hogy mi lenne a helyes ha esetleg elhív valahova.
- Tulajdonképpen semmit – válaszoltam,hogy ne nézzen hülyének esetleg ha nem válaszolok.
- Lenne kedved elmenni valamerre? – szegezte nekem a kérdést amire számítottam.
- Persze – mondtam pár pillanat tanakodás után. Jobban mondva dolgoztam azon,hogy az a „persze” ne legyen olyan gyors,és izgatott. Nyugodtnak akartam tűnni.
- Rendben akkor holnap, mondjuk a parkban – mondta.
- Rendben – bólintottam, de persze Ő ezt nem láthatta.
- Akkor, szia – köszönt el – Jó éjt – hallottam.
- Neked is szia – köszöntem el én is majd szétkapcsoltam. Gondolataim amint magam mellé tettem a telefont emészteni kezdtek és türelmetlenül „tiporták agyon egymást”. Egyik jött a másik után,ebből következett,hogy egyiknek sem értem a végére és csak gyűltek bennem a kérdések. Egy pöccintéssel levertem a hamut az égő szál végéről ami mire a tetőre élt,lassan elhalt. Végig figyeltem ahogy a tetőre esik,lassítva láttam magam előtt az egészet. Augusztus volt ugyan,de a levegő kezdett lehűlni s egyre gyakrabban futott végig rajtam a hideg. A következő nagyobb szellő hajamba kapott,meglibbentette azt,ami jó érzéssel töltött el. Olyan nagy volt a béke és a nyugalom ,amit az ember ritkán tapasztalhat de akkor nagyon jól esik neki. Lassan a cigarettám egyre jobban kezdett megfogyatkozni , és lassan a bemenetel ideje is eljött. Még egyet szippantottam a kis nikotin bombából,majd a tető egyik épp arra a részre eső cserepén elnyomtam és a csikket az ereszcsatornába dobtam. Halkan másztam be az ablakon,nem felkeltve magamra anyáék figyelmét. Minden egyes alkalommal elmondom magamnak mennyire káros a cigaretta és mennyire nem kéne,de a vágy és a tudat,hogy mennyire felpörget annyira hatalmas,hogy esélytelennek látom azt,hogy leszokjak …